Betörés
Nem, nem hozzánk törtek be, legalábbis, nem úgy. És nem is én törtem be valahová. Történt, hogy ittlétünk során már másodszor, sikerült magunkat kizárni. A többiek kint voltak a parkban, én pedig mentem utánuk. Fel is kaptam egy kulcsot, becsaptam az ajtót, aztán már mentem is. Útközben eljutott az agyamig, hogy érdekes formája volt a kulcsnak. És tényleg, ez valami más kulcs volt... Ciki, mert egyikünknél sem volt lakáskulcs, és hát akitől béreljük a lakást, annak sincs, mert minden kulcsot odaadott. Ez volt olyan este fél hat körül. Nem marad más hátra, mint értesíteni a tulajt (aki szerencsére felettünk lakik), hogy márpedig törjenek be hozzánk. :)
Nem gond, hívott egy "szakembert", aki ilyen zárnyitó (=betörő?) cégnél dolgozik. Azt mondták, hogy hamarosan jön. A hamarosan Kínában 5 perctől kb. 2 óráig terjed, általában inkább a felső határhoz közelít. Szóval malmoztam egy órát, mire hamarosan megérkezett faszikánk. Mivel ez márciusban történt, ezért már kezdett sötétedni, ami a zárnyitás szempontjából nem elhanyagolható körülmény. Lehet, hogy tényleg betörő cégről van szó és megszokták, hogy este dolgoznak. Na mindegy...
Szakszerűen (zseblámpa, pajszer, stb.) nekiveselkedett a fém ajtónak. Kicsit izgultunk, hogy mennyibe fog kerülni, mégiscsak vasárnap este hívtuk ki és nem tűnt túl egyszerűnek a feladat. Mikor a tulaj mondta, hogy igen, ez nehezebb, és ezért többet szoktak kérni, akkor mégjobban paráztunk. Aztán mikor mondta, hogy ez a hatalmas összeg 20 himbilimbi (~500 Ft), akkor megnyugodtunk. :)
Fél óra múlva semmi eredmény nem lett, azon kívül, hogy faszikánk már háromszor leizzadt. Közölte is, hogy ez nem fog menni. OK, nem gond, másszunk be a teraszra és a hátsó ajtón hatoljunk be. Az laikus szemmel sokkal egyszerűbb melónak tűnt, még úgy is, hogy kettőre volt rázárva. Persze ez sem sikerült neki...
Mondtuk, hogy talán akkor meg kellene próbálni az oldalsó teraszajtókat, ami gyakorlatilag csak egy reteszzárral van ellátva. Szerintem azt még mi is ki tudnánk nyitni. A szakembernek ez sem sikerült...
Szóval nem állta ki a három próbát, úgyhogy nem is sikerült nagy összeget szakítania... :) Kár, hogy már este nyolc óra volt, és a gyerekek egy kicsit már türelmetlenek voltak.
Nem baj, maradt még egy aduász a tarsolyunkban. Ez pedig nem más, mint a jó öreg tulaj, aki már nyugdíjas, de lépcsőn szaladgál egész nap, bot nélkül... :) Egyébként ő tényleg jó fej kínai. (Az ilyeneket meg kell becsülni)
Még jó, hogy március volt és egész jó idő, így egy emeleti ablak nyitva volt. Mikor ezt elmondtuk neki, akkor meghozta a gyors döntést: ő bizony pókember lesz.
Rendeltünk egy létrát, az öreg felmászott, végigegyensúlyozott a párkányon és végül bepréselte magát az ablakon, amelynek a közepén persze, hogy van választék, úgyhogy a rés gyakorlatilag 30-40 cm körül van. És persze kb. 1-1.5 m magasan van az ablak, szóval nem tudom mi maradhatott a férfiasságából...
Szóval este fél kilencre végre bent voltunk. A hab a tortán az volt, hogy tíz perc múlva megint jött a tulaj a lakópark security kíséretében, és meg kellett erősítenünk, hogy nem illetéktelen személy hatolt be hozzánk. Jó mi, a tulajt kellett igazolnunk. :)
Na mindegy, ezek után biztos vagyok benne, hogy egy jól őrzött erődben lakunk, ahová még a tulaj sem mehet be. :)
A tanulság pedig: mindig nyitva kell hagyni legalább egy ablakot. :)

Oriental xPress - Adunk a megjelenésére

2 Comments:
Még jó, hogy nem a 8-on laktok. :-)
Dénes.
8:09 AM
Ja... :) De szerintem pokember megoldotta volna azt is. :)
8:48 AM
Post a Comment
Subscribe to Post Comments [Atom]
<< Home