Sunday, December 03, 2006

Tím bilding I.

Mint ahogy azt említettem előzőleg, a csoportunkkal voltunk kirándulni. Erről írok most.

Már az jól kezdődött, hogy 3 napos volt a program, abból 2 nap munkanap volt. Először is repülővel mentünk Guilin nevű városkába (kb. 4.9 millió lakos), ami kb. 1,5 óra dél-kelet irányban. A helyről azt kell tudni, hogy a természeti látnivalókról híres. És sok híres ember is járt errefelé, de arról majd később. Ja, és ez itt a kisebbségek hazája. Kb. 5 kisebbség lakik errefele.
Az egyedüli baj az, hogy csak most tudtunk menni, pedig egy hónappal ezelőtt még olyan 25-30 fok volt ott. Most csak olyan 10-15 körül volt.
Az első érdekes látvány a reptérről kimenet fogadott: műpálmafák a reptér előtt. Nem elég, hogy mű, még nem is titkolják, mert abnormális színű levelekkel volt felszerelve (sárga és piros). De lehet, hogy itt van pálmainfluenza is és azért volt ilyen színű. Mindegy. Ennél csak jobb lehet. Felültünk a buszunkra és elindultunk, hogy megnézzük a rizsteraszokat a hegyekben. Már az út maga is egy nagy kaland volt. Kb. 2 órás út volt, aminek a fele kb. hegyi szerpentineken ment. Ez még nem lenne különös, ha nem Kínában lennénk. Itt ugyanis a hegyi utak olyan szélesek, hogy két busz éppen csak elfér rajta. Persze nem sok védőszalag van a százméteres szakadék mellett. Ja, és valami miatt muszáj a 20-as táblánál 60-nal menni. A sofőrünk még ezt is tudta fokozni: simán a kanyarokban előzőtt. Szóval mindenki leizzadt, mire felértünk a helyre. Ott aztán kiderült, hogy még nem értünk fel, hanem át kellett ülni egy kisebb buszra, mivel a következő útszakasz még keskenyebb volt. :) Ez az utolsó szakasz volt a legjobb. Csak a tisztánlátás kedvéért: a főnüknél volt GPS, amely szerint az utolsó szakaszon 900 métert mozdultunk el függőlegesen és 200 métert vízszintes irányba. :)
Yes, megérkeztünk, innen már csak 300 méter magasságot kellett megmászni, hogy felérjünk a csúcsra. Itt van néhány kép. Otthon a házhoz sima terasz tartozik, itt rizsterasz. :)

Hegy



Terasz



Ház



Ezután visszamentünk a városba. A visszaútra bónuszként még a sötétség is befigyelt. :)
Este gondoltuk, ha már izgalmas volt a nap, akkor maradjon is az. Betértünk egy helyi étterembe, ahol nagyon sok finomság közül lehetett választani: halak, rákok, kacsa, kígyó, patkány. Mindegyik élő volt, csak rá kellett mutatni, hogy melyiket akarod és már csinálták is. Volt kutya is, de azt már csak sülve láttuk. Lógott, mint otthon a féldisznó. Egzotikumként a kígyót választottuk, főleg, hogy a főnök már evett és azt mondta, hogy finom. Patkányt még élve sem szeretem, a kutya meg csak élve jó szerintem, úgyhogy ezeket kihagytuk. A kígyó viszont meglepően finom volt, csak nincs rajta kimondottan az a sok hús. Még a bőrét is megcsinálták, aminek egy az egyben popcorn íze volt. Szóval azt tudom ajánlani. Ja, meg ettünk rákot, de nem ez az érdekes, hanem az, ahogyan csinálták. Hoztak egy fedeles üvegtálban egy csomó élő rákot. Leszedték a fedelét, rá egy kis fűszer, meg 2 dl valami alkohol. Gyorsan visszatuszkolták a kiugrott egyedeket, fedő rátesz, majd és egy perces összerázás következett. Utána pedig lassan megszűntek ugrálni és már lehetett is őket enni...

Ja, és ha akartuk volna megihattuk volna a kígyó vérét és megehettük volna a nyers szívét. Boá...

A kutya


A kígyónk...


...és a vére meg a szíve



Azt hiszem mára ennyi elég. Ez még csak az első nap volt. A következő írásomban megtudjátok az utazás végét is.



Oriental xPress - Adunk a megjelenésére

6 Comments:

Blogger nichtma said...

broáf.... ;-)))) gasztronomilailag kalandos. egy más kuttúra. :) es vicces volt a post. (:

b

2:16 PM

 
Anonymous Anonymous said...

Nem semmi... Az ut sem es a kaja sem - azt hiszem, az utobbival eros kihivast lehetne intezni ellenem... ;-) Zoli

11:49 PM

 
Blogger Andi és Gergő said...

Jesszusom!!! Ez olyan, mintha valami nagyon rosszat almodtam volna.

Szerintem Kinaban ehen halnek. :)

Viszont gyonyoru a taj.

7:46 AM

 
Anonymous Anonymous said...

haaat... meg emelyeg a gyomrom. sult kutya. kigyover. mondjuk mi meg a disznot sutjuk meg. de akkor is. ahh... lehet, hogy vega leszek? :-)

a fekete alapon feher betuktol csak nekem folyik ki a szemem? ;-p

8:50 AM

 
Blogger Andi és Gergő said...

Úgy látszik a második napot már nem élte túl...

(Poro: a sötét alapon világos betűk a legjobb a szemednek. Lehet, csak kicsik - vagy szemüvegre van szükséged)

10:41 AM

 
Blogger Föme said...

Hejj, tudom olvasni a kommenteket is! :)
Esznek ezek itt rosszabbakat is... Meg van junk food etterem is, ugyhogy azert nem lehetne ehen halni. :) A kigyo kimondottan finom volt, csirke izu... Lehet, hogy genkezelt kigyo volt? :)

7:39 AM

 

Post a Comment

Subscribe to Post Comments [Atom]

<< Home