No kaland
Végre már! Úgy tűnik, hogy a hatóságok nem találtak semmi gyanúsat, ugyanis pár napja ismét csak látom a blogomat. :)
A kalandos kirándulás után zökkenjünk vissza a normális (?) hétköznapokba. Kezdjük a globalizációval. A mi szempontunkból ez egy teljesen jó dolog. Ha már eleged van az itteni kajából, akkor elmehetsz kajálni a McDonald's-ba. KFC-be, Pizza Hut-ba. Vagy megveheted a kajádat a CarreFour-ban, a Metroban, vagy a Wal-mart-ban. November végétől pedig még egy étterembe mehet, aki akar: az Ikea-ba. :) Igen, megnyílt az első Ikea itt is. Gondoltuk, hogy várunk legalább december végéig, míg elmegyünk, de mivel nem bírtuk ki, gondoltuk 4 nappal a nyitás után is elmehetünk, már biztos nem lesznek annyian. Ezt egy kicsit jobban át kellett volna gondolni. Utólag belegondolva, ha csak minden 20. ember van ott a városból, az is 500.000 embert jelent. :) Szerintem minden 10. ott volt. Odamentünk és kb. 400 méteres sor kígyózott a bejutásra várva. Na ekkor fordultunk vissza, gondoltuk majd eszünk húsgombócot máskor...
Ha már kajánál tartunk, akkor elég vicces, hogy az utcán vízigesztenyét árulnak. Persze nem ez az érdekes, hanem az, hogy húsvágó bárddal pucolják meg. :) Egy bazi nagy bárddal finomesztergálják a gesztenyét... Takarékos megoldás, nem? Ezek után már azon sem lepődnék meg, ha a vágott borsót is így készítenék. Vagy a kókuszreszeléket. :)
Ja, a bölcsis tárgyalásunk a fűtéssel kapcsolatban előrehaladt. A limitet felvitték 12 fokról 15 fokra. Talán majd még sikerül feljebb vitetni, de addigra szerintem már tavasz lesz...
Meglepő hírek jöttek a bölcsiből: a babucik mindent megértenek és még beszélni is tudnak kínaiul. Na ezen megdöbbentünk, mert otthon nem hajlandók kínaiul megnyilvánulni. De biztos igaz a hír, mert a napokban az őr megkérdezte kínaiul a nevüket, és válaszoltak, ahogy kell...
Most csak ennyit írok, ugyanis egy óra múlva már a reptéren leszünk. Megyünk nyaralni két és fél hétre. Már alig várjuk, hogy lássuk Szingapúrt és Malajziát. Viszek laptopot, úgyhogy megpróbálok onnan is jelentkezni.
Oriental xPress - Adunk a megjelenésére

0 Comments:
Post a Comment
Subscribe to Post Comments [Atom]
<< Home